SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK A ZIRCI BENEDEK ELEK ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE HONLAPJÁN!
AKTUÁLIS HÍREK
Ünnepvárás a Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsődében
Legeslegjobban a gyermekek várták mindig az év utolsó hónapját, a decembert – nem volt ez másképp a Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsődében sem, ahol az adventi időszak beköszöntével szintén elkezdődött az ünnepi készülődés.
Ennek jegyében különböző programok erősítették az év legszebb alkalmára való ráhangolódást a gyermek-és felnőtt szívekben. Az intézmény vezetője, Kovács Mónika elmondta, az óvoda néhány csoportjában az ünnepvárást kézműves délután előzte meg, mely a közösség és az összetartozás élményét adta kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Ezen a délutánon készültek el a Mikulás-csomagokba, illetve a karácsonyra szánt ajándékok. A várakozás időszakában a mentális, lelki egészség megerősítésére is figyelmet fordítottak. Idén először, a negyedik adventi hét egyik napján meleg gyógyteákkal kínálták a gyermekeikért érkező szülőket és nagyszülőket. Ezáltal hangsúlyozva azt, hogy napjaink rohanó, igen impulzív világában tudjunk egy kicsit az életritmusunkon lassítani és egymásra időt fordítani. Csoportszinten idén is ellátogattak a mézeskalács-kiállítás megtekintésére a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházba, ahol általában az ovisok közül többen is büszkélkedhetnek a családjaik szorgos kezei által készült alkotásokkal. Az óvodapedagógusok kórusa ez évben is csatlakozott a város adventi programjához, a harmadik gyertyagyújtás alkalmával ajándékozták meg a lakosságot az ünnepre hangoló énekekkel. December 20-án délelőtt pedig a kis apróságoknak karácsonyi műsorral kedveskedtek a Ciszterci Bazilikában. Sok gyermeket elbűvöl a templom hatalmas méreteivel, kíváncsian nézik a betlehemi történet megelevenedő alakjait és hallgatják a szívhez szóló énekeket. Kovács Mónika kiemelte, mindig nagy hálával gondol azokra a lelkes segítőkre, akik felvállalják, hogy örömet hozzanak a gyermekközösségekbe az ünnepi időszakban. Szurgyi Zsuzsa advent előestéjén gyönyörű gyékényből készült figurákkal jelenítette meg az óvoda falán (az épület bejáratánál) a karácsonyi ünnep misztériumát. De nemcsak ez volt a 2018-as év végének egyik különlegessége, hanem az óvoda újonnan induló honlapja is, amely Kurtus János és Navratyil János önzetlen munkájának eredménye. A jövőben a honlap lehetőséget teremt arra, hogy szorosabbra fűzzék az óvoda, a szülők és a ...